Work Text:
Magyar Péter az asztalánál ült, az előtte heverő papírokba mélyedt. Sok munka volt még hátra, hogy ezt a csodálatos, de romokban lévő országot fel tudják virágoztatni, ezért pénteken sem várt rájuk pihenés. Odakint borús fellegek borították az égboltot, a nyár kezdete csak abban érződött, hogy Péter inge így is kissé nyirkosan tapadt a hátára.
Radnai Márk Péter asztalával szemben állt sötétkék, felül kissé kigombolt ingében. Félig hivatalos megbeszélést tartottak, kapva az alkalmon, hogy Péter végre hazatért külföldi útjáról.
– Az egyeztetések után végre körvonalazódott bennem, hogyan szeretném, bár egyelőre csak teszt jelleggel, de elindítani a társadalom és a kormány közötti kommunikációt – magyarázta Márk. – Létrehozunk egy weboldalt, ahol mindenki benyújthatja az ötleteit, illetve problémáit a települését illetően. Ezeket aztán minden miniszter vagy szakértő átnézi, majd a megoldásokat prezentáljuk az embereknek valamilyen formában, és így végre elindulhat a társadalmi részvétel.
Péter elgondolkodva bólogatott Márk szavait hallgatva.
– És mikorra tervezted a weboldal nyilvánosságra hozatalát? – kérdezte Péter.
– Öhm, igazából már holnap – felelte. – Vagyis, lehet, hogy már bejelentettem mindenkinek egy insta posztban.
Péter szemei kikerekedtek. – Márk – sóhajtott egy nagyot, és mielőtt kinyithatta volna a száját Márk sietve közbeszólt.
– Figyelj, a Tiszának eddig is működött, ha valamit már bejelentettünk azelőtt, hogy az még teljesen körvonalazódott volna. A legjobbtól tanultam – vigyorodott el visszaemlékezve arra a napra, amikor Magyar Péter úgy jelentett be egy tüntetést, hogy az még meg sem volt szervezve. Ahhoz a naphoz képest a jelenlegi helyzet komolytalannak tűnt.
Mintha Péter olvasott volna Márk gondolataiban, ő is elmosolyodott.
– Rendben, én bízom benned. Cselekedj legjobb tudásod szerint, és ne hozz ránk szégyent.
Márk határozottan bólintott. – Úgy lesz. Hoztam én már rád valaha szégyent? – kérdezte vigyorogva.
Péter látta, ahogy a férfi mogyoróbarna szemei lelkesedéssel telve csillognak, és bár neki is tetszett az ötlete, egy dolog mégis zavarta.
– Jó lett volna, ha előtte megbeszéled velem. Miniszterelnökként nem az én feladatom minden, ezért is kértem fel szakembereket a kormányba, de azért fontos előre tudnom miket tervez a kormánybiztosom a miniszterekkel.
„Kormánybiztosom”. Volt ebben a szóban valami birtokló, amitől Márk pulzusa felszökött. Lehet csak ő látott túl sok mindent e mögé az ártatlan szó mögé, de mégis felfigyelt rá. Nyelt egy nagyot, és a mögötte lévő kanapéra támaszkodott. Az irodában a nyitott ablak ellenére fülledt volt a levegő, ezért Péter is felül enyhén kigombolt ingben ült a helyiségben, ennél többet egyikük sem engedhetett meg magának. Márk engedte, hogy tekintete elvándoroljon erre a részre, aztán vissza Péter átható kék tekintetébe. Talán túl sokáig volt csendben, ezért a másik férfi megköszörülte a torkát.
– Mármint, a kormánybiztos – javította ki magát zavartan.
„Szóval ő is észrevette” – gondolta Márk. Így, hogy a miniszterelnök módosította a szóhasználatát, csak még jobban felhívta rá a figyelmet.
Az utóbbi időben egyre többször hivatkozott Márkra birtokos jelzővel, ami a férfiban mindig furcsán bizsergető érzést keltett. „Márkom” – szólította így egyszer, amit az említett azóta se tudott elfelejteni. Péter ezt a nyelvbotlást a kialvatlanságára fogta, de egyre kevésbé érződött véletlennek. Tény, hogy Péternek Márk lett a legfőbb támasza amióta csak elkezdődött a Tisza mozgalom, és ez ugyanígy volt fordítva is. Elvégre Radnai Márk Magyar Péter miatt maradt Magyarországon, és döntött úgy, hogy mégsem költözik külföldre új életet kezdeni távol az ország romjaitól.
Mindezek ellenére azonban egy valami mégis furcsa volt: hogy Márk szíve miért kezd hevesebben verni minden egyes ilyen nyelvbotlásnál. Ezek után mindig nehezebben tudott koncentrálni, ez most sem volt másképp. Elveszítette a gondolatmenetét, szüksége volt egy kis levegőre.
– Tarthatnánk egy kis szünetet? – kérdezte.
Péter összecsukta noteszét, metodikusan elrendezte az asztalon szétterülő papírokat, és felállt. – Ihatunk egy kávét – javasolta.
Márk nem pont így képzelte el a feje kiszellőztetését, hogy azzal az emberrel kávézik, aki épp ködössé tette az agyát, de nem tudott kibújni alóla.
Vállat vállnak vetve elsétáltak a konyháig. Ma az emelet, ahol Péter irodája helyezkedett el teljesen üres volt, így csak az ő lépteik hangja hallatszott odabent. Péter céltudatosan a kávégéphez indult.
– Espresso jó lesz? – kérdezte.
Márk háttal a pultnak dőlt, és bólintott.
– Milyen volt az utazás? – próbált beszélgetést indítani Márk, amíg a kávéjuk főtt.
– Nagyon jó volt. Sűrű volt a program, de elképesztő volt Párizs utcáin sétálni és annyi lelkes magyar és francia emberrel találkozni. A megbeszélések is jól mentek az államfőkkel, mindegyiküket meghívtam Budapestre, úgyhogy nagy találkozók lesznek idén – mesélte mosolyogva Péter. – Mindegyikük nagyon szívélyesen fogadott, és képzeld…
A mesélés közepette észre sem vette, hogy a kávé közben túlcsordul a pohárból. Már folyt szét a pulton Péter mellett, amikor feltűnt neki.
– Hah, Magyar Péter kávét főz – állapította meg szarkasztikusan.
Márk rögtön odafordult, hogy segítsen neki feltakarítani, de ahogy felemelte a poharat véletlenül Péter fehér ingére borított egy keveset. A férfi felszisszent, és rögtön próbálta a ruhadarabot elhúzni a testétől, hogy minél kevesebb forróság érje.
– Baszki, sajnálom. – Márk rögtön visszatette a poharat a pultra, és kapkodva bevizezett egy rongyot. Tudta, hogy kétségbeesett próbálkozás lesz ez, hogy kiszedjék a kávéfoltot a fehér ingből, de segíteni akart. Ahogy az előbb is, csak félresikerült.
Közelebb ment a szőke férfihez, és elkezdte felitatni a foltot. Péter eleinte akadékoskodott, de aztán hagyta neki. Márk feleslegesen ügyködött ingének megtisztogatásán, mivel volt nála váltóing (szeretett felkészülni minden eshetőségre), de annyit legalább elért, hogy a kávé már nem égette annyira a bőrét.
A barna hajú férfi elmélyedve tisztogatta a felsőjét, amely egyre átlátszóbbá vált az egyre jobban szétterülő vízfolttól. Felsóhajtott. „Bassza meg” – gondolta. Már megint elárasztotta a forróság. Nem segített Péter közelsége sem, ahogy érezte a testéből áradó hőt, a lélegzetét a homlokán. Élesen beszívta a levegőt.
– Hát ezen nem segít semmi – állapította meg, próbálva megőrizni a nyugalmát.
Péter rákulcsolta a kezét Márk rongyot tartó csuklójára, amitől a másik férfi lélegzete elakadt. A közelségtől a szőke férfit is furcsa érzés kerítette hatalmába, felületesebben vette a levegőt. Rekedt hangon megszólalt.
– Van váltóingem, nyugi.
– Oh.
– De köszönöm.
– Idehozom – ajánlotta fel Márk.
Péter ezt rendkívül jó ötletnek tartotta, hátha addig sikerül kicsit lecsillapodnia, amíg a férfi megteszi a másik helyiségig, aztán a vissza vezető távot.
– Az asztalom melletti szekrényben lesz.
– Máris jövök – bólintott Márk.
A miniszterelnök hangosan kifújta a levegőt, amint a férfi elhagyta a konyhát. Hirtelen libabőrös lett. Nem tudta eldönteni, hogy az idegességtől vagy a rajta lévő nedves felsőrésztől. Szíve még mindig hevesen vert. Nem volt ismeretlen számára ez az érzés, hiába próbálta annyiszor elnyomni magában. Például akkor, amikor Márk a sötétkék ingét vette fel, amely mostanság oly gyakran megtörtént. Vagy amikor Márk elmosolyodott; vagy amikor ránézett gyönyörű mogyoróbarna tekintetével. Egy biztos: az érzés középpontjában mindig Márk állt.
A férfi megrázta a fejét, hogy kiverje a gondolatokat a fejéből. Nem értette, és nem is akarta megérteni ezt az érzést, hiába tudta legbelül mit jelent. Rémisztő volt és túl gyakran és erősen kerítette őt hatalmába. Eddig csak nőkkel kapcsolatban érzett hasonlót, ezért is volt nehéz elfogadni, hogy a kormánybiztos ilyen hatással van rá.
Márk sétált a konyha felé, és ahogy belépett azt látta, hogy Péter időközben elkezdett kibújni az ingéből. Nyelt egyet. Hirtelen felindulásból odament hozzá, hogy segítsen levenni róla. Ujjaival véletlen (vagy nem épp véletlen) végigsimította a férfi mellkasát, ahogy megfogta a ruhadarab szélét, majd elkezdte lehúzni róla.
A miniszterelnök ott állt előtte csupasz, széles hátával. Nem mintha nem látta volna már ezt a látványt az országjárásaik alkalmával, de ez most valahogy másmilyen volt. „Kormánybiztosom” „Márkom” – kalandozott el fejben.
Péter megfordult. Márk zavarában hátrébb lépett.
– Odaadod az ingem? – kérdezte Péter.
– Öhm, nem találtam meg – felelte zavartan Márk.
– Mi az, hogy nem találtad meg? – A kormánybiztos érezte, hogy a miniszterelnök kezd kissé dühbe gurulni. Nem volt szokatlan köztük a vita, de nem gondolta, hogy ilyen hamar sikerül megint eljutniuk idáig. – Legalább akkor szólhattál volna, mielőtt leveszem a felsőm.
Azt már szóvá sem tette, hogy Márk miért segített neki ebben olyan készségesen.
– Sajnálom, amúgy sem kellett volna elkezdened vetkőzni a konyha közepén – horkant fel az alelnök.
– Szerintem hagyjuk a kávézást, menjünk vissza az irodába.
Péter belebújt a foltos ruhájába, de nem gombolta be. Nagy léptekkel visszaindult a szobájába, Márk követte. A kormánybiztos remélte, hogy csak ő volt béna, hogy nem találta meg a váltófelsőt, mivel tudta, hogy a férfi nem tűri jól, ha valami nem úgy sül el, ahogy ő szeretné. Főleg, hogy megint Márk hibájából történt az egész, ahogy a fekete súgógép esetében is. Legalább most nem volt akkora a tét.
Ahogy visszaértek az irodába, a miniszterelnök rögtön megtalálta a váltóinget ott, ahol mondta.
– Te szórakozol velem, Márk? Hogy nem láttad? – kérdezte felemelt hangon.
– Lehet nem kellett volna legalulra raknod. Ki teszi a frissen vasalt ingét a szekrény legaljába? – vágott vissza az alelnök.
Péter a szemét forgatta. Elkezdte felvenni a tiszta felsőjét, de a gombokkal nem boldogult a remegő kezétől. A kormánybiztos egy ideig elnézte, ahogy ügyetlenkedik – „Magyar Péter ahogy ügyetlenkedik?” –, aztán odasietett hozzá.
– Hadd segítsek. – Márk már megint nagyon közel került hozzá ahogy a gombjaival matatott, és nem tudta figyelmen kívül hagyni, hogy az ujjai minden gombnál csiklandozóan a bőréhez érnek. Amikor a férfi kezei már a hasánál jártak, élesen beszívta a levegőt. Szemei szinte lyukat égettek a testébe, amitől csak még jobban zavarba jött. Ahogy az ujjai az övcsatjánál kezdtek matatni, Péter imádkozott, hogy ne vegye észre egyre szűkülő nadrágját. – Kész is. Várj, hadd igazítsam meg a gallérod.
Péter egyre nehezebben viselte a férfi szorgos kezeit a nyakánál, és reszketegen felsóhajtott. Márk felnézett a kék szempárba, és nyelt egyet. Szeme Péter szája és szemei között kezdett vándorolni. Keze akaratlan végigsimított a férfi mellkasán, ahogy leengedte a karjait.
A miniszterelnöknek ez volt az utolsó csepp. A gát átszakadt. Tenyerébe fogta Márk arcát, és megcsókolta. Mindkettőjükből egyszerre szakadt ki a levegő, mintegy megkönnyebbülésként. Két év visszafojtott feszültsége tört ki ebben a csókban. Olyan sokáig tagadott, és itt valami eltört.
Márk lába megremegett, ahogy megérezte Péter puha ajkait a sajátján. Beletúrt a tarkóján őszülő tincsekbe, és nekitolta a férfit az asztalnak. Részegítő volt a teste közelsége. Nyelvével végigsimított Péter alsóajkán, mire ő felsóhajtott. Érezte növekvő merevedését a nadrágon keresztül, amely az övének nyomódott, ettől alig hallhatóan felnyögött.
Ajkaik elváltak egymástól, Péter kipirultan, csóktól nedves ajkakkal nézett rá. Márk gyönyörűnek találta. A férfi combja alá nyúlt, és felültette az asztalra, majd vadul megcsókolta. Kezdte elveszíteni az eszét, a vágy ködje ereszkedett elméjére. Elöntötte a szenvedély, egyszeriben minden értelmet nyert. Pétert csókolni olyan volt, mint a legtisztább forráshoz jutni több év szomjazás után.
A miniszterelnök körbekulcsolta lábaival a kormánybiztost, és közelebb húzta magához. Márk egyik keze a combját simogatta egyre feljebb és feljebb, másik kezével a hajába túrt. A mozdulatok természetesen jöttek, mintha már rutinból csinálták volna őket. Élvezetes volt egymás ajkait lassan ízlelgetni, nyelveiket finoman összeérinteni, nem tudni hol kezdődik az egyik férfi és hol a másik. Péter lágyan megszívta Márk száját, amitől ő úgy érezte mindjárt összeesik. Nagyon szexi volt ez a Magyar Péter, aki egyszerre engedte át az irányítást, de volt mégis ura a helyzetnek. Izmos combjai mámorítóan fonódtak Márk csípője köré.
Lehet, hogy ezt később nagyon meg fogják bánni. A közvélemény így is úgy vélekedett, hogy ők ketten egy pár, Radnai szárazon szereti, és hasonlók. Nem értették az alaptalan vádakat, eddig a pontig. A társadalom hamarabb látott valamit, amit ők nem. Bár ez főként gyűlöletből fakadt, de volt egy olyan réteg, ahol pont az ellenkezőjéből. Nem tudták mi következik ezután, annyit tudtak, hogy a testük átvette az irányítást. Egyszer az életben Magyar Péter sem gondolkodott annyit.
– Kár volt rád adnom ezt az inget – nevetett Márk.
– Le tudom venni újra – sóhajtotta a szájába Péter, amitől Márk úgy érezte, mindjárt elélvez.
A hosszú, lassú csókolózástól és az alelnök a combján vándorló kezétől a miniszterelnök már reszketett a vágytól. Csípőjével szorosan körbefonta a férfit, és ritmikusan mozogni kezdett rajta, amennyire csak a pozíció engedte. Márk felnyögött, és Péter övcsatjával kezdett babrálni, hirtelen már ő sem volt olyan ügyes. Eközben Péter a barna hajú férfi övét csatolta ki, és őrjítően lassan lehúzta nadrágjának cipzárját. Mindkettőjük alsónadrágja átnedvesedett a vágytól.
Péter némán engedélyt kérve Márk szemébe nézett, mire ő bólintott. A miniszterelnök a férfi boxerje alá nyúlt, és megérintette a merevedését. Az alelnök nyögve felsóhajtott, már fájdalmasan kemény volt, férfiassága tetején gyöngyözött az előváladéka. Márk is eközben kiszabadította Péter keménységét, és a sajátjához érintette. Ritmikusan mozgatták kezüket fel-le, miközben Márk Péter száját szívogatta. Nyögéseik egymásba olvadtak.
– Márkom – nyögte Péter Márk szájába. Az alelnök a kezébe vette mindkettőjük merevedését, hevesebben kezdte mozgatni a csípőjét és a kezét.
– Ismételd meg – sóhajtotta.
– Márkom.
Imádott Péteré lenni. A legjobb döntés volt valaha, hogy segítsen neki megszervezni anno a március 15-i tüntetést. Az ágyékában egyre jobban gyülekezett a feszültség. Úgy be volt indulva, hogy csodálkozott azon hogyan nem élvezett el hamarabb.
Péter is egyre hangosabb volt, így örült, hogy más nem volt aznap az emeleten. Remélte, a hangjuk nem szűrődik ki az utcára. Márk bőrének ragyogását most már a homlokán gyöngyöző izzadtság cseppek is csillogóvá tették. Végignyalta az alelnök nyakát, amire ő felnyögött.
– El fogok menni – sóhajtotta. Péter válaszul kezeivel a fenekébe markolt, és fogaival finoman Márk fülcimpájába harapott.
– Kibaszott jól áll neked ez a sötétkék ing, ugye tudod? – Még ebben a pillanatban is kedves dolgokat duruzsolt a fülébe, mintha tudná Márknak mire lenne szüksége. Az alelnökből kirobbant a vágya, és beterítette mindkettőjüket. Minden erejét ezután Péter kielégítésére fordította. Amikor hüvelykujját végighúzta makkján, a férfi szinte nyöszörgött, férfiassága most már nagyon nedves volt.
– Gyönyörű vagy – mondta Márk, és megcsókolta. Péter a szájába nyögve élvezett el, ahogy az eufória végigfutott a testén.
Lihegve egymásra borultak.
– Gyere, mosakodjunk meg – mondta Márk, miután lecsillapodtak a kedélyek. Nyomott egy gyors puszit Péter szájára, ezután elindultak a fürdőszoba felé.
Rendbe szedték magukat odabent, immár úgy tértek vissza az irodába mintha mi sem történt volna, a szavak egyelőre nem jöttek a szájukra.
Az ablakon tömeg zúgolódás hangja szűrődött be, Márk kérdően Péterre nézett.
– Ja tényleg, a Fidesz-Mi Hazánk tüntetés most ért ide – válaszolta a némán feltett kérdésre Péter.
Márk a szemét forgatta. Miért kellett pont most megzavarni őket? Az ellenzék nem csak az országot tette tönkre, de még a köztük lévő intimitásba is belerondít. Ráadásul így meg sem tudták beszélni a történteket. A férfi rózsaszín ködös agyával hirtelen ezt érezte a legnagyobb bűnüknek.
– Hazaáruló! Hazaáruló! – zúgolódott az a pár száz ember odakint.
Péter hirtelen magára öltötte miniszterelnöki szerepét, még jobban megigazította a ruháját, és Márkra nézett.
– Kérlek, hozd ide a magyar zászlót. Menjünk ki, nézzünk rájuk – vigyorgott. Volt benne valami csintalanság. Látszott rajta, hogy a miniszterelnököt nem érinti meg két év propaganda támadása után ez a kis tüntetés, főleg nem a győzelem után.
Márk engedelmeskedett, és elindultak kifelé. Péter kézen fogta az erkélyre vezető folyosón, ettől a kormánybiztos hirtelen a világ legerősebb emberének érezte magát. Tudta, hogy Magyar Péterrel karöltve megállíthatatlanok. Egyúttal ez volt az első nyílt gesztusa felé a tüntetés előtt történtek óta. Ezzel is azt a reményt keltve, hogy ami az irodában történt talán nem ott ér véget.
Péter kilépett az erkélyre mosolyogva és integetve a tömegnek. Mintha csak a választások előtti támogató tömeget fogadta volna. Márk egy ideig bent álldogált zavartan, aztán látva Péter mosolyát, ő is csatlakozott. Büszkén álltak egymás mellett. Az ő duójuk csak még jobban provokálta az embereket.
– Buzika! Mi van, szárazon szereted? Szárazon a legjobb, nem? – kiáltott fel egy tüntető.
Magyar Péter csak nevetve Márk felé fordult. Tekintetéből csak az sugárzott, hogy „Kérlek, ne is törődj velük”. A kapott gyűlölet ellenére euforikusan érezte magát.
Márk is töretlen büszkeséggel és szeretettel állt ott. Felnézett az égre, amely immár rózsaszínben pompázott.
– Peti, nézd, dupla szivárvány! – Mutatott az alelnök az égre. Péter is felnézett. Mintha egy jel érkezett volna az univerzumtól. A szabadság érzése töltötte el szívüket.
Lent a kevés emberből álló tömeg tovább kántálta a gyűlölettel teli szavakat, de odafent az erkélyen állva, vállat vállnak vetve tudták, most már minden rendben lesz.